A kis rigó, aki nem tudott fütyülni

Alapötlet: Kontra Marika

Lejegyezte és beküldte: Kontra Marika Szvita

Vers idézet: Jankovich Ferenc

Még csak bágyadtan sütött a kora tavaszi nap. A bokrok alján hóvirágok nyiladoztak, a fákon a rügyek pattanásig feszültek már a jelre várva, hogy végre kibonthassák virágaikat, lombjukat. A park fái, bokrai mind a jelre vártak, ami minden évben a rügyfakadást jelezte. Ez a jel nem volt más, mint a rigó füttye.

De hiába! A bimbók lassan fesleni kezdtek, a rügyek majd’ szétrobbantak a nagy várakozásban. A hóvirág is lassan elvirágzott már a bokrok alján, de a tavasz mégsem érkezett meg. A méhek virágot keresve döngtek a fák körül, de csalódottan kellett tudomásul venniük, hogy az idén késik a rügyfakadás. Nincs, aki megadja a jelet.

- Hát nincs ebben a parkban egyetlen feketerigó sem, akinek a füttyjelére a Tavasztündér virágok millióit szórná szét a réten, s a fákon kibontaná a rügyeket? – kérdezte Mókus Miki, amikor hóolvadás után kidugta orrát az öreg tölgy törzsén lévő odújából.

És akkor megpillantotta! A kis feketerigó ott gubbasztott nagy szomorúan közvetlenül a mogyoróbokor tövétől balra a hóvirágok közelében. Még akkor sem nézett fel, amikor Mókus Miki odaugrott elé és megkérdezte:

- Miért nem fütyülsz?

A kis sárgacsőrű feketerigó halkan, szégyenkezve így válaszolt:

- Mert nem tudok fütyülni!

Mókus Miki erre erősen elgondolkozott, mit lehetne tenni, hogy a kis feketerigó meg tanuljon fütyülni, és e jelre kizöldüljön a világ. Ki is gondolt valamit, nem hiába volt tele a fejecskéje okossággal.

- Gyere velem -  mondta, – elmegyünk a Tavasztündérhez, ő tudja, mit kell tenni! – és már ugrott is, hogy mutassa az utat.

- Várj! – kiáltotta a kis rigó. – Mi lesz, ha mégsem tud segíteni a Tavasztündér? Milesz, ha továbbra sem tudok majd fütyülni? Mi lesz, ha… - erre Mókus Miki megtorpant és visszafordult, a kis rigó elé állt és a szemébe nézett, majd határozott hangon azt mondta:

- Te énekes rigó vagy! Miért ne tudnál megtanulni fütyülni? Majd a Tavasztündér segít! Gyere! – azzal elindult a kis rigóval a nyomában.

A Tavasztündér ott lakott nem messze, a sombokor közepén, ahol ilyenkor tavasz táján aranysárga a világ. Éppen az ibolya virágait készítette elő, hogy lilába mártsa a fejüket, amikor Mókus Miki toppant elé nagy bátran.

- Szervusz Tündér! Nagy a baj, segíts nekünk, kérlek!

- Nocsak, Mókus Miki! Miben segíthetnék én? – kérdezte a csodálkozó aranyruhás tündérke.

- Ez a kis rigó nem tud fütyülni – mutatott társára Mókus Miki - Addig pedig nem nyílnak a virágok, nem bomlik a barka bársonya, nem lesz rügyfakadás, amíg meg nem adja a füttyjelet. Kérlek, segíts neki! Ugye, megtanítod fütyülni?

- Kérlek, taníts meg fütyülni! – kérte reménykedve a szomorú kis feketerigó is a Tavasztündért.

A jószívű tündér megsajnálta a kis madarat, lágy szellővel simogatta meg a feketerigó selymesen ragyogó tollait, a fényes Napocska pedig biztatóan rámosolygott a kis énekesre, langyos aranysugarával ragyogott a kis rigóra, aki ettől olyan boldog lett, hogy csőrét kitátva vidám nótázásba kezdett. Nem is kellett tanítani, tudta a dalt, mintha mindig is ezt fújta volna. Szállt a füttyszó fel a kék, tiszta ég felé. Az illatos tavaszi szellő felkapta és továbbgurította a bodros felhők hátán. Vitte, vitte, a parkon át, át a mezőn, túl az erdőn, falun és városon.

- Halljátok? – suttogták a fák a langyos szélben. – Fütyül a rigó! Itt a Tavasz! – azzal boldogan bontogatták szirmaikat, rügyeik egymás után pattantak ki a rigófütty ritmusára.

A kis feketerigó pedig azóta is minden tavasszal teli tüdőből fújja, csak fújja.

 

„Zöld erdőben, fütyül a rigó.

zöld mezőben fütyül a rigó.

Azt fütyüli, hogy élni jó!

Víg dalolásunk víg énekszó”  

                                                                                  (Jankovich Ferenc)